A Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) február 8. és 14. között
rendezvénysorozatot tervez Budapesten a XI. kerület Magyar Tudósok
körútja 3. szám alatti Magyar Ökumenikus Tanács dísztermében. A
rendezvénysorozat keretében február 11-13. között (hétfőn, kedden és
szerdán) este 6 órától Dr. Pálhegyi Ferenc pszichológus professzor tart
előadássorozatot olyan kérdésekről, mint hogy "Mivégre házasodunk?",
"Mire jó a papír és a szertartás?", valamint az önismeret szerepe a
párkapcsolatban. A sorozat fő címe az "Életre szóló kapcsolat", amely után
már rögtön kínálkozik is a kérdés:
rendezvénysorozatot tervez Budapesten a XI. kerület Magyar Tudósok
körútja 3. szám alatti Magyar Ökumenikus Tanács dísztermében. A
rendezvénysorozat keretében február 11-13. között (hétfőn, kedden és
szerdán) este 6 órától Dr. Pálhegyi Ferenc pszichológus professzor tart
előadássorozatot olyan kérdésekről, mint hogy "Mivégre házasodunk?",
"Mire jó a papír és a szertartás?", valamint az önismeret szerepe a
párkapcsolatban. A sorozat fő címe az "Életre szóló kapcsolat", amely után
már rögtön kínálkozik is a kérdés:
Melyik kapcsolat szól az életre?
Az a párkapcsolat, amelyben két egymást szerető ember, egy férfi és egy nő, felelős döntést hoznak, hogy
egy életen át vállalják egymást, mert bíznak egymásban és önmagukban is. A kétszemélyes libegőbe
sem azzal a gondolattal szállunk be, hogy legfeljebb kiszállunk menetközben, ha megunjuk egymás
társaságát.
Akik nem házasságot kötnek, hanem élettársi kapcsolatban élnek, talán nem bíznak egymásban?
Hiszen most már szinte mindenhez joguk van, ami eddig csak a házastársakat illette meg. Az
élettársi kapcsolat majdnem házasság.
A „majdnem” jelzőhöz az a megjegyzésem, hogy aki majdnem elérte a vonatot, az lekéste. Akinek
majdnem sikerült a vizsgája, az megbukott.
Biztos vagyok abban, hogy a „majdnem-házasság” pszichológiai háttere a bizalomhiány. Korunk egyik
rákfenéje, hogy az emberek nem bíznak egymásban, de önmagukban sem, hogy ahhoz tudják tartani
magukat, amit ígértek. Az élettársi kapcsolatban élő párok lelkük mélyén arra számítanak, hogy később
kiderülhet: mégsem olyan jó együtt élni, és elkerülhetik a válással együtt járó procedúrát és költségeket,
ha nem házasok, hanem csak élettársak. A libegő-hasonlathoz visszatérve: az ilyen embereknek nem
való libegő, hanem az a városligeti lassú körhinta, amelyen a kis lovacska, kis autó és hasonlók abszolút
veszélytelenek és kockázatmentesek. Ezek a „járművek” azonban nem visznek sehová, nem viszik fel az
embert a hegycsúcsra.
Mitől házasság a házasság?
Keresztyén emberek számára attól, hogy Isten színe előtt szövetséget kötnek egymással. Más szóval: az
Úr a tanúja annak, hogy szövetséget kötöttünk (Mal 2, 14). A szövetségkötés tartalmát jól kifejezi a
református esküvői fogadalomtétel szövege, mely szerint „holtomig vagy holtáig” elkötelezem magam a
hűségre. Az nincs benne a szövegben, hogy csak akkor kötelez a hűség, a gondoskodás és a párom
segítése, ha soha nem okoz nekem kellemetlenségeket és csalódást. Előre lehet tudni, hogy lesznek
nehéz percek vagy napok, hiszen a társam is ember. A Házasság Hete szervezésekor, amikor a hét
jelmondatát kerestük, volt egy javaslat, amely így hangzott: „A házasság Isten tökéletes ajándéka
tökéletlen embereknek.” Nekem ez tetszett, de a többiek leszavazták, mert a „tökéletlen” szónak pejoratív
zöngéje van. Szerintem pontosan azt jelenti, hogy „nem tökéletes”, ami igaz. A házasság nem arra való,
hogy attól boldogok legyünk (nincs olyan boldog-mondás a Bibliában, hogy „boldogok a házasok”),
hanem két boldog ember házassága lehet boldog házasság. A házasság nem az Ígéret Földje. De
boldogok vagyunk, hogy együtt haladhatunk az Ígéret Földje felé akár „negyven éven át a pusztában”,
hiszen látjuk az előttünk haladó felhőoszlopot, az Úr jelenlétének biztosítékát.
A házasság tehát felvisz a „hegycsúcsra”?
Nem automatikusan. Szövetségkötésre éppen azért van szükség, hogy kitartsunk egymás mellett, és
közös jövőnket szemmel tartva dolgozzunk a kapcsolatunkon. A szerelmi lángolás idején nem látjuk
egymást reálisan, mert rávetítjük a másikra a bennünk élő ideális nő vagy férfi képét. Ha már nem
működik a projekció, kiderül, hogy a társam nem egészen olyan, mint amilyennek képzeltem. De szép és
izgalmas munka felfedezni, valóságosan megismerni és újra elfogadni egymást abban a tudatban, hogy
Isten ajándéka ő számomra. De ez még mindig nem a „csúcs”, csak a „hegy lába”. Fel kell fedeznünk és
meg kell tanulnunk társunk „szeretet-nyelvét” (Chapman ír erről „Egymásra hangolva” c. könyvében), a
bensőséges kapcsolatot ugyanis csak a folyamatos szeretet-közlés erősíti és tartja életben. A „csúcsot”
akkor közelítjük meg, amikor megértjük egy szemlélet-váltás szükségességét, és ezt a gyakorlatban is
sikerül megvalósítanunk. Nevezetesen azt, hogy önzésemet és elvárásaimat félretéve a társamat
helyezzem önmagam elé és fölé, és azt kutassam, hogy neki mire van szüksége: mit adhatnék neki, ami
őt segítené és emelné, amitől teljesebbé lehetne a testi-lelki közösségünk, „megemlékezve az Úr jézus
szavairól. Mert Ő mondta: Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” (ApCsel 20, 35)
Ön a Bibliai Házassággondozó Szolgálat alapítója. Hogyan jött létre ez a misszió? Mesélne a
kezdetekről?
„A pszichológiának hosszú a múltja, de rövid a története” – írta egykor Ebbinghaus, a 19. század jeles
pszichológusa. Ezt ő akkor úgy értette, hogy a kezdetei „már a régi görögöknél” megvoltak, de a
tudományos igényű kutatás csak az ő korában indult el. Hasonló a helyzet a mi szolgálatunkkal is, ha
nem is évezredes léptékben. A nyolcvanas évek közepén döbbentünk rá, hogy erre a munkára igen nagy
szükség van. A saját házasságunk került válságos helyzetbe, mintegy 20 év után. Segítséget kaptunk egy
amerikai misszionárius házaspáron keresztül, akik az akkor még nyilvánosan nem ismert Timóteus
Társaság munkatársai voltak. Ők hajlandók voltak hetenként találkozni velünk, hogy a házastársi
kapcsolat alapvető problémáit a Biblia alapján átbeszéljük. Rácsodálkoztunk arra, hogy Isten
tanácsainak engedve újra kivirul a házasságunk. Ez a négyesben folytatott kurzus csaknem egy évig
tartott. Ekkor mintegy körülnézve láttuk, hogy sokan mások is bajban vannak. Ettől kezdve a küldetésünk a
házaspárok felé nyilvánvaló volt: ha rajtatunk segített az Úr, nekünk is segítenünk kell másoknak. Először
szűk házi körben néhány házaspárral, majd a gyülekezet keretében adtuk tovább azt a tanítást, amit
kaptunk. 89 nyarán szerveztünk először házassággondozó hetet Tahiban, a Református Egyház
konferenciatelepén. Nyári heteink azóta is vannak, Tahi, Berekfürdő, Albertirsa, Szépalma, Piliscsaba
voltak a legfontosabb helyszínek. Sokáig informálisan működtünk, 5 és fél éve vagyunk Bibliai
Házassággondozó Szolgálat (rövidítve: BHSz) néven közhasznú egyesület.
Milyen alapvető céljai vannak a BHSz-nek?
Hármas célt tűztünk magunk elé. Arra törekszünk, hogy 1/ a házasságra készülő fiatalokat felkészítsük a
testi és lelki egységet építő harmonikus kapcsolatra a Biblia útmutatása alapján; 2/ a házasságban
élőkkel megismertessük a társkapcsolat építésének bibliai alapelveit egységük mélyítése és a mély
válságok megelőzése érdekében; 3/ a házastársi kapcsolatukban bajba jutott pároknak megmutassuk a
Szentírásban megfogalmazott kivezető utat.
Milyen szolgálati területeken igyekeznek megvalósítani ezeket a célokat?
Részben a már említett házassággondozó heteken. Ilyen heteket ma már gyülekezetek is szerveznek,
melyekre többnyire munkatársaink közül hívnak szolgálókat. Ugyanez érvényes a családos táborokra,
házaspári csendesnapokra, előadásokra és előadás sorozatokra. Saját szervezésű alkalmainkat
negyedévenként megjelenő Biblia és Család c. folyóiratunkban tesszük közzé, esetenként más egyházi
lapokban is.
2008-at a történelmi egyházak a Biblia évének nyilvánították. Mivel járul hozzá a BHSz a Biblia
évéhez?
Az eddig elmondottakból kiderülhetett, hogy kezdettől fogva a Biblia tanítása alapján dolgozunk.
Munkatársaink között vannak képzett pszichológusok, képesített lelkigondozók, sőt egy pszichiáter is. De a
„főnök” az Úr, aki az embert házasságra teremtette, és ehhez az alkotásához „használati utasítást” is adott
a Bibliában. A pszichológia „kisinas” a főnök mellett. Magunkévá tettük Lawrence Crabb (keresztyén
pszichológus és lelkigondozó az Egyesült Államokban) véleményét: „A képzett pszichoterapeuták hasznos
munkáját ugyanolyan jól vagy még jobban elláthatnák a szakképzetlen, de érett személyiségű emberek,
akik jól viszonyulnak másokhoz.” Ehhez még hozzátesszük Carl Rogers megállapítását: „A
pszichoterapeuta a személyiségével gyógyít.” Munkatársaink kiválasztásának legfontosabb szempontja
az, hogy házasságban élő, harmonikus személyiségű, érett keresztyének legyenek, akik a saját
házasságukat is karban tartják – Isten igéje alapján.
Cikkek >>>
© www.palhegyi-ferenc.com Minden jog fenntartva.
Az írásokból más honlapon idézni csak a szerző nevének feltüntetésével, és a forrásoldalra mutató átkattintható link
elhelyezésével lehet
Az a párkapcsolat, amelyben két egymást szerető ember, egy férfi és egy nő, felelős döntést hoznak, hogy
egy életen át vállalják egymást, mert bíznak egymásban és önmagukban is. A kétszemélyes libegőbe
sem azzal a gondolattal szállunk be, hogy legfeljebb kiszállunk menetközben, ha megunjuk egymás
társaságát.
Akik nem házasságot kötnek, hanem élettársi kapcsolatban élnek, talán nem bíznak egymásban?
Hiszen most már szinte mindenhez joguk van, ami eddig csak a házastársakat illette meg. Az
élettársi kapcsolat majdnem házasság.
A „majdnem” jelzőhöz az a megjegyzésem, hogy aki majdnem elérte a vonatot, az lekéste. Akinek
majdnem sikerült a vizsgája, az megbukott.
Biztos vagyok abban, hogy a „majdnem-házasság” pszichológiai háttere a bizalomhiány. Korunk egyik
rákfenéje, hogy az emberek nem bíznak egymásban, de önmagukban sem, hogy ahhoz tudják tartani
magukat, amit ígértek. Az élettársi kapcsolatban élő párok lelkük mélyén arra számítanak, hogy később
kiderülhet: mégsem olyan jó együtt élni, és elkerülhetik a válással együtt járó procedúrát és költségeket,
ha nem házasok, hanem csak élettársak. A libegő-hasonlathoz visszatérve: az ilyen embereknek nem
való libegő, hanem az a városligeti lassú körhinta, amelyen a kis lovacska, kis autó és hasonlók abszolút
veszélytelenek és kockázatmentesek. Ezek a „járművek” azonban nem visznek sehová, nem viszik fel az
embert a hegycsúcsra.
Mitől házasság a házasság?
Keresztyén emberek számára attól, hogy Isten színe előtt szövetséget kötnek egymással. Más szóval: az
Úr a tanúja annak, hogy szövetséget kötöttünk (Mal 2, 14). A szövetségkötés tartalmát jól kifejezi a
református esküvői fogadalomtétel szövege, mely szerint „holtomig vagy holtáig” elkötelezem magam a
hűségre. Az nincs benne a szövegben, hogy csak akkor kötelez a hűség, a gondoskodás és a párom
segítése, ha soha nem okoz nekem kellemetlenségeket és csalódást. Előre lehet tudni, hogy lesznek
nehéz percek vagy napok, hiszen a társam is ember. A Házasság Hete szervezésekor, amikor a hét
jelmondatát kerestük, volt egy javaslat, amely így hangzott: „A házasság Isten tökéletes ajándéka
tökéletlen embereknek.” Nekem ez tetszett, de a többiek leszavazták, mert a „tökéletlen” szónak pejoratív
zöngéje van. Szerintem pontosan azt jelenti, hogy „nem tökéletes”, ami igaz. A házasság nem arra való,
hogy attól boldogok legyünk (nincs olyan boldog-mondás a Bibliában, hogy „boldogok a házasok”),
hanem két boldog ember házassága lehet boldog házasság. A házasság nem az Ígéret Földje. De
boldogok vagyunk, hogy együtt haladhatunk az Ígéret Földje felé akár „negyven éven át a pusztában”,
hiszen látjuk az előttünk haladó felhőoszlopot, az Úr jelenlétének biztosítékát.
A házasság tehát felvisz a „hegycsúcsra”?
Nem automatikusan. Szövetségkötésre éppen azért van szükség, hogy kitartsunk egymás mellett, és
közös jövőnket szemmel tartva dolgozzunk a kapcsolatunkon. A szerelmi lángolás idején nem látjuk
egymást reálisan, mert rávetítjük a másikra a bennünk élő ideális nő vagy férfi képét. Ha már nem
működik a projekció, kiderül, hogy a társam nem egészen olyan, mint amilyennek képzeltem. De szép és
izgalmas munka felfedezni, valóságosan megismerni és újra elfogadni egymást abban a tudatban, hogy
Isten ajándéka ő számomra. De ez még mindig nem a „csúcs”, csak a „hegy lába”. Fel kell fedeznünk és
meg kell tanulnunk társunk „szeretet-nyelvét” (Chapman ír erről „Egymásra hangolva” c. könyvében), a
bensőséges kapcsolatot ugyanis csak a folyamatos szeretet-közlés erősíti és tartja életben. A „csúcsot”
akkor közelítjük meg, amikor megértjük egy szemlélet-váltás szükségességét, és ezt a gyakorlatban is
sikerül megvalósítanunk. Nevezetesen azt, hogy önzésemet és elvárásaimat félretéve a társamat
helyezzem önmagam elé és fölé, és azt kutassam, hogy neki mire van szüksége: mit adhatnék neki, ami
őt segítené és emelné, amitől teljesebbé lehetne a testi-lelki közösségünk, „megemlékezve az Úr jézus
szavairól. Mert Ő mondta: Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” (ApCsel 20, 35)
Ön a Bibliai Házassággondozó Szolgálat alapítója. Hogyan jött létre ez a misszió? Mesélne a
kezdetekről?
„A pszichológiának hosszú a múltja, de rövid a története” – írta egykor Ebbinghaus, a 19. század jeles
pszichológusa. Ezt ő akkor úgy értette, hogy a kezdetei „már a régi görögöknél” megvoltak, de a
tudományos igényű kutatás csak az ő korában indult el. Hasonló a helyzet a mi szolgálatunkkal is, ha
nem is évezredes léptékben. A nyolcvanas évek közepén döbbentünk rá, hogy erre a munkára igen nagy
szükség van. A saját házasságunk került válságos helyzetbe, mintegy 20 év után. Segítséget kaptunk egy
amerikai misszionárius házaspáron keresztül, akik az akkor még nyilvánosan nem ismert Timóteus
Társaság munkatársai voltak. Ők hajlandók voltak hetenként találkozni velünk, hogy a házastársi
kapcsolat alapvető problémáit a Biblia alapján átbeszéljük. Rácsodálkoztunk arra, hogy Isten
tanácsainak engedve újra kivirul a házasságunk. Ez a négyesben folytatott kurzus csaknem egy évig
tartott. Ekkor mintegy körülnézve láttuk, hogy sokan mások is bajban vannak. Ettől kezdve a küldetésünk a
házaspárok felé nyilvánvaló volt: ha rajtatunk segített az Úr, nekünk is segítenünk kell másoknak. Először
szűk házi körben néhány házaspárral, majd a gyülekezet keretében adtuk tovább azt a tanítást, amit
kaptunk. 89 nyarán szerveztünk először házassággondozó hetet Tahiban, a Református Egyház
konferenciatelepén. Nyári heteink azóta is vannak, Tahi, Berekfürdő, Albertirsa, Szépalma, Piliscsaba
voltak a legfontosabb helyszínek. Sokáig informálisan működtünk, 5 és fél éve vagyunk Bibliai
Házassággondozó Szolgálat (rövidítve: BHSz) néven közhasznú egyesület.
Milyen alapvető céljai vannak a BHSz-nek?
Hármas célt tűztünk magunk elé. Arra törekszünk, hogy 1/ a házasságra készülő fiatalokat felkészítsük a
testi és lelki egységet építő harmonikus kapcsolatra a Biblia útmutatása alapján; 2/ a házasságban
élőkkel megismertessük a társkapcsolat építésének bibliai alapelveit egységük mélyítése és a mély
válságok megelőzése érdekében; 3/ a házastársi kapcsolatukban bajba jutott pároknak megmutassuk a
Szentírásban megfogalmazott kivezető utat.
Milyen szolgálati területeken igyekeznek megvalósítani ezeket a célokat?
Részben a már említett házassággondozó heteken. Ilyen heteket ma már gyülekezetek is szerveznek,
melyekre többnyire munkatársaink közül hívnak szolgálókat. Ugyanez érvényes a családos táborokra,
házaspári csendesnapokra, előadásokra és előadás sorozatokra. Saját szervezésű alkalmainkat
negyedévenként megjelenő Biblia és Család c. folyóiratunkban tesszük közzé, esetenként más egyházi
lapokban is.
2008-at a történelmi egyházak a Biblia évének nyilvánították. Mivel járul hozzá a BHSz a Biblia
évéhez?
Az eddig elmondottakból kiderülhetett, hogy kezdettől fogva a Biblia tanítása alapján dolgozunk.
Munkatársaink között vannak képzett pszichológusok, képesített lelkigondozók, sőt egy pszichiáter is. De a
„főnök” az Úr, aki az embert házasságra teremtette, és ehhez az alkotásához „használati utasítást” is adott
a Bibliában. A pszichológia „kisinas” a főnök mellett. Magunkévá tettük Lawrence Crabb (keresztyén
pszichológus és lelkigondozó az Egyesült Államokban) véleményét: „A képzett pszichoterapeuták hasznos
munkáját ugyanolyan jól vagy még jobban elláthatnák a szakképzetlen, de érett személyiségű emberek,
akik jól viszonyulnak másokhoz.” Ehhez még hozzátesszük Carl Rogers megállapítását: „A
pszichoterapeuta a személyiségével gyógyít.” Munkatársaink kiválasztásának legfontosabb szempontja
az, hogy házasságban élő, harmonikus személyiségű, érett keresztyének legyenek, akik a saját
házasságukat is karban tartják – Isten igéje alapján.
Cikkek >>>
© www.palhegyi-ferenc.com Minden jog fenntartva.
Az írásokból más honlapon idézni csak a szerző nevének feltüntetésével, és a forrásoldalra mutató átkattintható link
elhelyezésével lehet
| Melyik kapcsolat szól az életre? Riportbeszélgetés Dr. Pálhegyi Ferenccel Reformátusok Lapja 2008. február 10. Riporter: Galgóczy Zsuzsanna |
| Dr. Pálhegyi Ferenc |
| kezdő lap | írások | könyvek | aktuális | dr. Pálhegyi Ferencről | képek | kapcsolat | linkek | szerzői jogok |
dr. Pálhegyi Ferenc pszichológus honlapja
| Mire jó a papír? - Riportbeszélgetés az életreszóló kapcsolatról. házasság, együttélés, élettársi kapcsolat, bizalom, bizalmatlan ság, válás, pszichológus, pszichológia, keresztény, keresztyén, család, nevelés |
 | |  | |  | |  |
 |
| |
 |
| |
 |
| |
 |
| |
 |
| |
 |
| |
 |
| |
 |
| |
 |
| CIKKEK |
